2019
Amikor először látogattam el Szankra, kicsit megijedtem: egy rendezett falu a Kiskunság szívében, néhány feltételezett adat a helytörténeti gyűjteményükből, s egy mondat a címerükről; ebből szőjek egy olyan mesét, amelyben alátámasztom, hogy a település névadója egy kun szálláskapitány volt, s amelyben bemutatom a kunok letelepedését és a tatárjárást. Ráadásul polgármester úr azt kérte, hogy röpke hat hónap alatt – amire elkészül a KISKUN EMLÉKHELY – kész könyv legyen belőle. Azáldóját! S az sem segített túlságosan, hogy a Földanyó, a Mátra meséjének utolsó taktusai még itt motoszkáltak a fejemben.
Jó! Ha a településről ebből a korból írásos emlékek nem maradtak fent, nézzük meg a kunokat s a tatárjárást. Itt már a bőség zavarával küszködtem. Mielőtt nekiálltam a mese felvázolásának, dr. Rosta Szabolcs régész útmutatása alapján úgy kiképeztem magam e két témából, hogy még le is érettségizhettem volna belőle. Szabolcs aztán szigorú szakmai szemmel át is nézte a kéziratot, amitől a vérnyomásom néha 180 volt, de végül megtaláltuk az egyensúlyt.
Már az elején a két legfőbb különbözőségre helyeztem a hangsúlyt: a kereszténység és a pogány sámánhit szembenállására. Micsoda szép feladat lenne, ha be tudnám mutatni, hogy ez a látszatra két teljesen különböző világ egy tőről fakad! Ahogy Weöres Sándor írja: „Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyane virágokból szedi csokrát.”
S mint annyiszor már, egyszer csak szézám tárulj! Oly erővel törtek fel a gondolatok, jegyezni is alig bírtam. Kun László királyunk édesanyját Erzsébetnek hívták, aki kun hercegnő volt. Játszunk egyet: az én szanki mesehősöm is legyen Erzsébet, csakhogy ő magyar, s keresztény. S mivel Szank – a magas rangú kun bej unokája – nem tudja kiejteni a nevét, egyszerűen csak „Méjz”-nek hívja. Nem véletlenül, hisz a kislány aranyhaja, akár a folyékony hársméz. (Persze az sem véletlen, hogy a település egyik legrangosabb mai rendezvénye a Méz és Meggyfesztivál.)
A történelmi dokumentumokból tudjuk, hogy Béla király hívta be a kunokat, hogy segítsenek a tatárok elleni harcban. Csakhogy, a magyari urak Kötöny fejedelmet legyilkolták, s ezért a kunok, mielőtt még megjöttek a tatárok, kivonultak az országból, legalább akkora pusztítást hagyva maguk mögött, mint a hamarosan megérkező mongol had.
A következő leküzdendő akadály: a mese lehetőségeivel hogy tudom azt megoldani, hogy a magyar főhős „megússza” mind a kun, mind pedig a tatárdúlást? Ennél a problémánál annyira már nem aggódtam. Tudtam jól, ha áramlatban vagyok, ezt a kérdést majd megoldják nálamnál sokkalta nagyobb erők. Meg is oldották. Azt hiszem, Szanknak sikerült egy jó kis történelmi legendamesét írnom, amelyet Papp Norbert illusztrációi díszítenek, s a nagyobb korosztálynak, a 8-12 éveseknek, valamint a felnőtt olvasóknak szól.