2014
Közel egy évig olyan vidékfejlesztési feladat tette ki a munkám oroszlánrészét, melynek egyik szereplője a méz volt. Kovács Dezső kollégámmal sokat gondolkodtunk, milyen hatásos marketingeszközzel lehetne több mézfogyasztásra ösztönözni a térségben élőket. A műhelymunkák alkalmával kiderült, szinte mindegyik méhész egyesület megkereste korábban a gyerekeket az óvodákban, iskolákban. Innen jött az ötlet: mi lehetne jobb egy mézet népszerűsítő kiadványnál a gyerekek körében, mint egy mesekönyv. A fent említett projekt folytatásaként fogant meg Dezső fejében a Mecseki Mézes Körút gondolata, melynek részét képezi ez a kiadvány.
Valami egyszerűt akartam, olyat, mely valamilyen szinten emészthető a legkisebbek számára is. Aránylag kevés szöveg, sok, színes kép, szolid terjedelem. Menet közben azonban a méhész tanácsadóknak köszönhetően kiderült, az eredeti szövegen jócskán váltóztatni kell, s bizony kihagyhatatlan a „szakmázás”. Már a projekt arculattervezésénél kiviláglott, komoly szakmai viták lehetnek például abból is, hogy a méhecskéket 4 vagy 6 db lábbal rajzolják meg. Az előbb már említettem: ez a mesekönyv a kisgyermekek részére készült, náná, hogy a méheknek két lábuk és két kezük van, amivel hol nektáros bödönt, hol lándzsát, hol pedig pólyás méhecskét tartanak.
Mikor írtam a mesét, véletlenül botlottam Ungvári Vera rajzaiba, aki, mikor nem az ELTE-n koptatja a bölcsészek iskolapadját, Baranyajenőn él és édesanyjának segít a bikali Reneszánsz Élménybirtokon. Az ő színes ceruzás képei tökéletesen tükrözik azt az egyszerű, tiszta, népmesékből építkező világot, melyet ehhez a meséhez képzeltem el.
Nem nevesítettem a szereplőket, hogy egységesebb képet kapjanak a méhecskék. Verától ennek az egységnek a megjelenítését kértem. A mesekönyv mondandóját is erre hegyeztük ki: „egységben az erő”. S mivel ebben a témában már megjelent pár mese – nem mi vagyunk az első méhecskék –, vigyázni kellett, hogy valami mással rukkoljunk elő az előttünk szólókhoz képest.
Helyi a méz, helyi a meseíró, helyi a grafikus. Talán ettől lett a MÉZES-TANYA olyan igazán „helyi termék”-es dolog.