2012
Egregy! Azok a búcsúk. S azok a karácsonyok keresztanyáméknál. A strand. A vár. Négy év az iskolapadban. Nagy barátkozások. Az első szerelmek.
A minimum, hogy egy mesével tartoztam Magyaregregynek. S jó tudni, hogy hozzátettem valamit ennek a hagyományaiban oly gazdag településnek a kulturális örökségéhez.
’97-ben készítettem az első leporellót a várról, teljes eufória volt. A második kiadványt már Szabó Dávid rajzai díszítették, mint ahogy a szóban forgó helytörténeti gyűjteményt is, melyben Müller Nándi fotói színesítik meg a múltat.
Mikor 2006 tájékán átírtam az eredeti regét, épp Kós Károlyba voltam beleszerelmesedve. Az országépítő-be, a Varjúnemzetség-be. Talán megbocsátható, ha „kóskárolyi” hangulatot szerettem volna teremteni. Persze nem sikerült, s ma már nem is bánom, talán így tudtam „császárleventésre” venni a figurát.
S az is biztos, hogy a vár számomra mindig több volt, mint egy műemlék.
„A Márék. Várdai család és Nagy Zsigmond. Fruzsina. Az álnok Bakics. Körbefognak a szellemek. Táncba hívnak. Akaratlanul is nem létező kardom markolata után tapogatózom. Nevekről, korokról, tettekről, életekről mesél a bolondos szél, ahogy próbálja tisztára mosni emlékeim. S miközben hallgatom a suttogást, bolond leszek tőle magam is.”