Császár Levente: Garabonciások könyve

2017

Mikor polgármester úr először felvetette egy bikali mese megírásának ötletét, kicsit bajban voltam. Nincs a településnek egy mindenki által csodált természeti kincse, nincs egy markáns legendája, ami ugródeszkaként szolgálhatna. Igaz, hogy ott a Puchner örökség, de a mesét semmiképp nem akartam kihegyezni a család történetére. El kellett telnie több mint másfél évnek, mire úgy éreztem, teljes biztonsággal nekivághatok a feladatnak.

A település neve a bükkös erdő aljából származik, noha meg voltam róla győződve, hogy a bika szóból ered. Tettem egy kísérletet, sok embert megkérdeztem ezzel kapcsolatban, s kivétel nélkül mindenkinek a bika ugrott be elsőre. Alapnak tehát volt két motívumom: bükkfa és bika.

Aztán Pesti János egyik gyűjtése elindította a dolgot. Jani bácsi egy mocsoládi munka kapcsán beszélt egy hajdani rokonáról, aki látta a garabonciást bika képében bejönni Mocsoládra, Bikal felől!

Megvolt a kiindulópont: a bükk a fa mitológiában a legbölcsebb és a legerősebb fa. A garabonciás mondavilágunk egyik legbölcsebb és legerősebb szereplője. Sőt, nem csak nálunk, hanem a germán mitológiában is. Ez lett a kapocs, amivel a bikali embert – a magyart és a németet – össze tudtam kötni.

A település helytörténeti gyűjteményét használtam alapnak. A személyes interjúk is érdekes adalékkal szolgáltak, Dobrovodszkyné Klári, Kriszt Henrik bácsi és felesége különösen sokat segített. Borkó Rezső bácsi visszaemlékezésének köszönhetően sikerült a Puchner családról képet alkotnom a település szemszögéből, amelyet Puchner Károly a családi anekdotákkal tovább színesített. Studer Zsófi szakdolgozatában is találtam egy nagyon „mesés” részt. Balogh Csilla mindeközben pedig fáradhatatlanul segített az összes kérésem megoldásában.

A bikali történet, amely a GARABONCIÁSOK KÖNYVE címet kapta, valamikor az 1840-es évek elején indul és közel félszáz esztendeig tart. A könyvet 3 db, közel azonos nagyságú egységre osztottam. Az elsőben megismerjük Bikal múltját és a főbb szereplőket. A másodikban elkalandozunk a Mecsekbe. A harmadik részben pedig a garabonciás ténykedéseinek leszünk a tanúi Bikalon és a környező településeken. Tulajdonképpen a dolgot úgy is fel lehet fogni, hogy a mese a Hegyhát meséje, melynek – a garabonciás közreműködésének köszönhetően – Bikal áll a középpontjában.

A magyar néprajzi lexikon a garabonciások tanítása kapcsán csak azt jegyzi le, hogy 13 iskolát kellett elvégezniük egy távoli országban, de hogy ezek melyek, arról nem esik szó. Tettem egy próbát, és megpróbáltam megfogalmazni ezeket az iskolákat, de ehhez „átruccantam” a Mecsekbe, aminek több oka volt: elsősorban Mágocs és Bikal között az útról gyönyörű panoráma képet mutat a hegy vonulata, mint egy távoli, egzotikus ország; másodjában a Hegyhát a Mecsekről kapta a nevét (hegyek háta mögötti); harmadízben az adatközlők is kissé irigykedtek a Mecsek természeti szépségeire és mondavilágára. A garabonciás többi, általános dolgaiban hűen követtem a néprajzi leírásokat (foggal születik, aludttejet kér, jégesőt hoz, felhőn jár, sárkányokat szelídít, bika képében jelenik meg, stb…), még egy vonalas néprajzos szemében is megállhatja a helyét.

A fekete-fehér illusztrációt Kő Boldizsár rajzolta, a grafikák mellett archív és mai fotók színesítik a könyvet, s a Hunczutságok-hoz hasonlóan Jancsik Roland „csomagolta” be.